Puskás Petra

Egy ködös januári napon a veszprémi egyetem folyosóján találtam a hirdető falon egy felhívást, miszerint nyári gyakorlatra mehetnek a Túrizmus-vendéglátás szakos tanulók. Volt egy honlap is ahol lehet informálódni egy bizonyos cégről. Nekem nem tetszettek a cég feltételei ezért elkezdtem a barátnőmmel másik után kutakodni az interneten és akkor találtunk rá a del REY International honlapjára. Kis tanakodás után úgy döntöttünk elkészítjük a szükséges papírokat és beadjuk a jelentkezést, egyetlen kritérium volt, hogy együtt mehessünk, nem számított h melyik ország lesz a végcél csak az hogy mehessünk valahová.

Aztán eljött a nap amit annyira vártunk, hogy is mondjam a legjobbkor érkezett a hívás, azon a napon valami véget ért és valami elkezdődött, tisztán emlékszem, h én nem tudtam felvenni a telefonom, erre a barátnőm integet és mondja hogy menjek gyorsan fülén a telefonnal, Judit volt a vonalban. Elmondta, hogy ajánlatot kaptunk EGYÜTT, egy sziget, egy hotel, azonos munka, Lanzarote.

 Mint azt a többiek is írták, már itthon létrehoztunk egy facebookos csoportot azokkal, akik ugyan ott fognak dolgozni, ahol mi, ment az eszmecsere, voltak akik előbb mentek ki mint mi, ők szegények minden nap írták az új tudnivalókat.Teltek múltak a napok, hónapok, aztán már csak egy hét volt az utazásig, gyorsan beszereztünk mindent, amire szükség lesz, bepakoltunk, mérlegeltünk, 15 kg nagyon kevés.

 

Megérkeztünk Madridba, persze már jött az SMS a családtól, hogy az interneten nézték és tudják, hogy leszállt a gép jelezzek, akkor működött utoljára a telefonom egy SMS erejéig, utólag kiderült, h az én hibámból, na de nem lényeg megvoltam nélküle.

 Jött az éjszaka, ami nem volt túl kellemes, felváltva próbáltunk aludni a madridi reptér kövezetén, ami nem volt túl kényelmes és még hideg is volt. Beszélgettünk, lakkoztunk, filmet néztünk, így mondhatni „hamar” elment az éjszaka, reggel már korán indult volna a járatunk a szigetre, ha nem késett volna 1 órát, nagy volt az izgalom, meg a fáradtság. Kicsit aludtunk a gépen na jó sokat, pont akkor ébredtünk amikor a sziget fölé értünk, gyors landolás, csomag felvétel. Kifelé jövet láttunk egy férfit, aki egy táblát szorongatott rajta egy névvel, az én nevemmel kicsit spanyolosan „Puscas” .

Transzferbe be és irány a mi városunk, Otthonunk, mert igen a majdnem 4 hónap alatt a mi kis szeretett otthonunkká vált Playa Blanca. 30 perces út során kis szigetnézésben volt részünk, hegyek, völgyek, óceán, és nem utolsó sorban megismerkedhettünk egy új vezetési stílussal is. Első utunk a Hotel munkaügyi irodájába vezetett, kedvesen fogadtak bennünket, megtörténtek a formalitások, papírok kitöltése, hotel bemutatása, munkaruha átvétele, majd irány a szállás Valparaiso.

Szállás

Bevezettek minket a szobánkba, az addigi rózsaszín felhő, ami addig ott keringett és betöltött mindent, egy kicsit kitisztult és halványult, nem az volt amire számítottunk. Volt nem is egy gondolatom, hogy na nem, ha másnak olyan szobája van amilyen, nekünk miért nem lehet, aztán szépen lassan megszoktuk, de keményen küzdöttünk érte, volt lámpánál alvás, rovarirtás,  persze egy idő után már nem veszi észre az ember ezeket vagyis inkább természetessé válik, és megtanul velük élni. Pár napig csak ketten voltunk a barátnőmmel a szobában, aztán kaptunk két kedves bolgár leányzót, nekem itt kellett igazán megtanulnom azt, hogy alkalmazkodnom kell másokhoz, úgy gondolom, hogy ez elég jól sikerült.

 

Munka, Housekeeping

Talán a lényeg, amire mindenki kíváncsi. :)

Második nap jött a főnökünk, hogy áthelyeznek minket egy másik hotelbe, így történt, hogy a 3 csillagot felváltotta a 4. Levittek minket a következő és egyben végleges munkahelyre, ismét nézőként mentünk a már profi takarítónőkkel, mivel én nem tudtam spanyolul ők meg nem igazán tudtak angolul maradt az activity az elején, de nagyon segítőkészen mutogattak és persze magyaráztak spanyolul nem volt baj, hogy nem értettem. Talán a 3. napon már egyedül mentünk, nem mondom, hogy nem féltem, azt se tudtam mit hol találok hírtelen.

Új menetrend alakult ki az új munkával,

• kelés 6:30, készülődés,
• 7:00 indulás, mindig kicsit előbb értünk le pont elég volt ahhoz, hogy a 20 perces reggeli sétát kipihenjük.
• 7:30 közös tér kitakarítása, nekem a terasz lett az örök társam. :)
• Majd ha végeztünk kb. 8:30 mentünk reggelizni, 9 kor eligazítás papír kiosztás, amin rajta vannak a szobaszámok, kulcsok felvétele és indulás.
• Tömören 9:00-14:00-ig folyamatos takarítás az elején kevesebb, majd ahogy teltek a napok egyre több szoba takarítását bízták ránk. Majd ebéd egy fél óra, pont elég arra, hogy kifújd magad, és alig bírj felállni, mert ugye ha egyszer abbahagyja az ember nehéz újra kezdeni. De mit van mit tenni, ha van még szoba muszáj menni, persze mi a barátnőmmel törekedtünk arra, hogy ebédre készen legyünk és meglepetésre ez sokszor sikerült is.
• Ha végeztünk fel „reparoztuk” a kocsikat, ami abból állt, hogy 3 fajta törölközőt, sampont, tusfürdőt, szappant, konyharuhát, tisztítószereket, lepedőt pakoltunk fel a következő napra.
• 15:30-kor munka vége, mindent eldob irány haza, munkásbusszal, igen itt ilyen is van.

Ez ment napról napra. Voltak nehéz napok, holtpontok, amikor közel álltam ahhoz, hogy felmondjak és hazajöjjek, nem mondom hogy mindig könnyű volt, de ott voltunk egymásnak, és úgy vagyok vele ha elkezdek valamit azt szeretem befejezni, és persze a család is támogatott.

 

A főnökök és a munkatársak úgy gondolom megszerettek minket, sokat nevettek velünk és rajtunk, de látták, hogy igyekszünk és megteszünk minden tőlünk telhetőt. A végére nagyon elfáradtam, vártam a végét, utolsó nap utolsó szoba, egy két elejtett könnycsepp, egy utolsó séta a házak közötti pálmás utcácskán. Majd a munkaruha leadása, búcsúzkodás mindenkitől, bevallom nehéz volt, megszerettem mindenkit még a kicsit szigorú főnökasszonyt is. Előnye több is volt ennek a munkának az egyik, hogy egyszerre húztad le a 8 órát, ami nem is annyi, második pedig a nem kevés borravaló, valamint a már Noémi által említett „szajré” ami a szobákban talált cuccokat jelentette.

 

Étkezések, ételek

Nem vagyok nagy kulináris ínyenc. Reggeli a szokásos, sütik, felvágottak, lekvár, bagettek, kávé, kakaó, tea, tej…

Ebédre általában több választék volt, húsok, halak, tengeri herkentyű, paella, na meg a sültkrumpliiiii, az éhenhalástól nem kell félni, ha éppen nem volt megfelelő az aznapi felhozatal, akkor ha más nem is a krumpli kechuppal mindig nyerő párosításnak bizonyult, mindig volt desszert, sütik, gyümölcsök na meg fagyi, csokis fagyi banánnal az az igazi a nagy melegben. Az ebéd mindig más volt olyan értelemben, hogy mást kaptunk, mint a vendégek.

Aztán jött a vacsora, ami magában egy élmény volt minden este. Indulás az étterembe 21:30, mi már a konyha ajtajába vártuk, hogy a vendégek végre abbahagyják az evést, kis beszélgetés a dolgozókkal, séffel, aztán hozzák az esti fogyós kajákat, itt volt igazán csak nagy választék, minden, amit eltudunk képzelni, azt ettünk, amit szerettünk volna és annyit amennyit éppen kívántunk, előételek, főételek, desszertek, gyümölcsök, fagyik, töménytelen választék. Szóval nem kell félni, nem marad senki éhen.

 

Társaság

Az elején volt némi félelmem, az egyik, kimegyek és mi lesz ha a nyelvtudásom nem megfelelő, nem tudok majd kommunikálni másokkal, ugyanis voltak, csehek, románok, bolgárok, hollandok, velük is barátkoztunk, de azért a klikkesedés érezhető volt, természetesen nem rossz értelemben. A másik hogy kb 10-en leszünk magyarok és az ember nem lehet mindenkivel jóban.

 

Szabadidő

Ami a mi számunkra talán az egyik legfontosabb volt.

Heti 2 szabadnap járt mindenkinek, volt akiknek egymás utáni nap volt, volt akinek szétszedték, a barátnőm és én már az elején megkértük, sőt igazából nem is kellett kérni, mert a főnökök maguktól adták nekünk egyszerre a szabadnapokat, tehát még erre is figyeltek. :) Mi is azok táborát erősítettük, akik egymás utáni napokat kapták szabadnapnak. Ez nálunk először a csütörtök, pénteket majd a péntek, szombatot jelentette, a szabadnapokat elég rugalmasan kezelték, így ha előre szóltunk, mert valami programot terveztünk simán lehetett csereberélni. Szerencsére voltak közös szabadnapjaink a többiekkel.

 

2 alkalommal terveztünk nagyobb túrát, amire előre felkészültünk, térkép, kaja készítés szigorúan a hotelből, autó bérlés. Első alkalommal 5-en mentünk a sziget nyugati részére, majd a következő utunkra már 7-en vállalkoztunk, akkor a sziget többi pontját látogattuk meg.

Rendkívül gyönyörű helyeket láttunk, tevegeltünk, szörfösöket néztünk, hajóroncsot kerestünk, 17 emelet magasból csodáltunk várost, nemzeti parkot látogattunk, vásároltunk, vulkánt másztunk, fürödtünk, várost néztünk, várat hódítottunk és rengeteget nevettünk. Mondhatom, hogy életre szóló élményeket szereztem, amire indulás előtt nem is számítottam.

 

Szerda, péntek, szombat buli idő volt, ezeken a napokon este pezsgett az élet a szálláson és a városban is. Ha nem volt másnap munkanap akkor irány valamelyik party, bár volt olyan akit nem zavart, hogy másnap munka van. Ha pedig hétfő, szerda, péntek akkor a bulit még meglehetett bolondítani egy kis Tropical partyval, ami a mi szállodaláncunk 3 hotelében felváltva volt. Boldizsár mellett én vagyok a másik szerencsés aki elmondhatja, hogy a Kanári-szigeteken lett egy évvel öregebb, még egyszer köszönök mindent, a meglepiket, a bulit…

A szabadidő eltöltésének még egy formája volt, amikor nem volt szabadnap, de mivel mi 15:30-kor végeztünk, gyors hazamenetel után vagy pihiztünk vagy lementünk az óceán partra vagy a szálláshoz tartozó medencékhez, vagy csak simán ültünk a másiknál és beszélgettünk, este pedig lementünk a városba, nézelődni, vásárolni.

 

Utolsó napok

Mint írtam vártam a végét, nem voltam még ilyen hosszú időt távol a családtól, elfáradtam, mégse volt jó eljönni, sőőt ha tehetném, már holnap indulnék vissza, mégis jönnöm kellett, 2 nappal a szerződés lejárta előtt hagytam abba a munkát, természetesen megbeszéltem a főnökökkel, ők pedig kedvesen beleegyeztek, nem volt gond. A jegyemet már átírattam augusztusban, mert a családom elém jött Madridba, én még ott töltöttem egy hetet.

Este elmentünk a törzshelyre, beszélgettünk, majd hazamentünk pezsgőt bontottunk majd éjjel lefeküdtünk, nehezen aludtam el, tudtam ez az utolsó estém. Reggel 4-en indultunk útnak, az utolsó utamnak. Boldi húzta a bőröndöm, Mariann és Noémi vitték a kézipoggyászomat, ők mentek dolgozni aznap, de elkísértek és várták velem a transzfert, ami csak nem jött, 7 órai indulás és transzfer helyett 8:40 kor indultunk a hotel egyik alkalmazottjával és annak kocsijával a repülőtérre.Gyors, fájó, könnyes búcsú lett volna, ha nem izgulok azon, hogy elérjem a 9:50 kor induló gépemet. Nem gondoltam, hogy idegességemet lehet fokozni, de mikor elindultunk és közölte velem az „hombre” hogy tankolnunk is kell még, majd ezek után halál nyugodtan kérdezi, hogy mikor van kapuzárás? 9:25 na akkor láttam rajta h egy kicsit ő is megijedt, beletaposott a gázba és én 9:15-re a repülőtéren voltam, ahol még be kellett fizetnem a plusz kiló miatt a díjat.

Szóval az utolsó utazásom is igen kalandosra sikeredett. Felszálltam a gépre, elfoglaltam egy üres helyet, majd vártam, hogy szépen lassan magam mögött hagyjam a 4 hónapig OTTHONT jelentő szigetet. iPod a fülbe, és hirtelen emlékek hada rohanja meg az embert, jön a vissza nem tartható pityergés, majd az álom.Mikor elindul a gép, akkor tudatosul igazán az emberbe, VÉGE, hogy mennyire nehéz elhagyni azt a helyet, ami rövid ideig, de mégis, akkor ott a mindent jelentette, munka, barátok, biztonság.