Cambrils 2014-, avagy mit adott Katalónia 3 hónap alatt
2014-ben januártól Erasmuson voltam Logroño városában, Észak-Spanyolországban. Már február végén tudtam, hogy a nyarat is szeretném Spanyolországban tölteni, így jelentkeztem, pontosabban jelentkeztünk a barátommal a spanyol programra. Pár nappal a jelentkezést követően csörrent meg a telefonom, épp egy spanyol óra közepén voltam, de tudtam, hogy érdemes felvennem. Gábor keresett, hogy közölje, van egy offer Cambrils-ban ahová mindkettőnket el tudnak helyezni. 1 nap gondolkodás után igent mondtunk. Én recepciós ajánlatot kaptam, a barátom pedig felszolgáló pozíciót.
Hamar eljött a június és izgatottan szálltunk fel a repülőre. Azt tudni kell, hogy én már voltam korábban Katalóniában a Del Rey-en keresztül, akkor Lloret de Mar városában dolgoztam felszolgálókánt a testvéremmel.
Hogy mit vártam a Cambrilsi nyártól? Első sorban a spanyol nyelvtudásomat szerettem volna jobban elmélyíteni, e mellett élvezni a spanyol nyarat, utazgatni, kikapcsolódni. Visszanézve teljes mértékben elmondhatom, hogy mindezek meg is valósultak.
Egy három csillagos hotelben dolgoztunk, és a munkám során csak spanyolul beszélhettem. A vendégek nagy része is spanyol volt, ezért nem is volt más választásom, aminek nagy hasznát vettem. nap feladataim közé tartozott a vendégek fogadása, kijelentkeztetése, az adatok rögzítése, szóróanyagok eljuttatása a szobákba, kérdőívek rögzítése. Észre sem vettem, de a 3 hónap elteltével szinte folyékonyan, magabiztosan tudtam elbeszélgetni spanyolul.
Ami a szállást illeti, a hotel által bérelt lakásba kerültünk. 4 szoba volt, egy szoba 2 fős. Én egy lány, a barátom pedig egy fiú szobába került. Eleinte volt pár problémánk a szállást illetően (higiénia, felszereltség hiánya) ám ezek idővel megoldódtak, vagy legalább is elviselhetőbbé váltak. Nagyon szerettünk volna közös szobát kapni, de erre sajnos nem volt lehetőség, lévén, hogy utolsónak érkeztünk a lakásba. Ám a lakóközösség nagyon kedves volt, s megengedték, hogy a nappalit használjuk hálószobának, így meg tudtuk oldani, hogy kettesben legyünk. Az internetezést pedig szemben lévő bár wifije biztosította.. J
Egyébként voltak Peruból, Andalúziából, Chiléből is lakó társaink, és annak ellenére, hogy a másik szálláson több magyar is volt, igazából a lakótársainkkal /közvetlen munkatársainkkal találtuk meg a közös hangot, így velük töltöttük az estéket, és néhány szabadnapot is.
Ha már itt tartunk, mi a szabad napjaink (2nap/hét) nagy részét utazgatással töltöttük, így a nyár végére bejártuk az összes Katalán tartományt, rengeteg élménnyel gazdagodtunk.
Amellett, hogy jól éreztem magam természetesen az is a céljaim közé tarozott, hogy minél több pénzt tudjak megspórolni, félre tenni. Ezt úgy sikerült kivitelezni, hogy bulizni nem nagyon jártunk, inkább házibuli jelleggel olcsón bevásároltunk és azt a pénzt, amit mondjuk egy szórakozóhelyen hagytunk volna, inkább utazásra költöttük, a maradékot pedig félre tudtam tenni köszönhetően az ingyenes szállásnak és ellátásnak. Azt külön ki kell emelnem, hogy nagyon szerettem az ételeket, igazából szinte akármit ehettünk, amit a vendégek is, viszonylag változatosan, egészségesen.
Vous voulez aussi une telle expérience?
- Vous souhaitez travailler en Espagne sans parler en espagnol?
- Vous parlez bien une ou plusieurs langues étrangères?
- Vous planifiez seulement quelques mois de l'emploi en Espagne ?
- Vous ne voulez pas passer l'hiver à la maison, plutôt que de passer du temps dans la plage?
Le programme Work Experience d’Espagne est le choix idéal si vous voulez un endroit chaud pour passer l'hiver ou si entre vos rêves il y a une période amusante - sans savoir à parler l’espagnol!
Les hôtels vous garantissent un logement et un soin gratuits, vous ne devez pas dépenser pendant la période de travail d'été. Pour y participer, ni le statut d'étudiant ni la langue espagnole ne sont pas nécessaires, ni aucune expérience préalable dans l'industrie de l'hôtel.
- Capital de départ minimum: 500 EUR environ
- Frais du programme: 250 GBP
- Rémunération: 450 - 500 EUR
- Les positions disponibles: Femme de chambre, Serveur, Réceptionniste, Barman, Aide de cuisine, Jardinier, Animateur / Animatrice
- L'accomodation: garantie gratuitement
- La pension: garantie gratuitement
- Exigences: autonome en anglais ou en allemand ou en russe
- Duré du contrat: 2.5 - 6 mois