Az első Rodosz szigetén töltött nyaram után nem volt kérdés hogy a következő nyaramat hol szeretném tölteni. Szerencsére kaptam is munkaajánlatot egy 4 csillagos hotelbe, mint felszolgáló. Előző év tapasztalataimat elmesélve az egyik csoporttársamnak, ő is kedvet kapott az utazáshoz és a dolgozáshoz Görögországban. Ő is ugyanettől a hoteltől kapott munkaszerződést, így együtt neki vágtunk a 2013. év nyarának.
Mikor megérkeztünk a hotelbe, nagyon lenyűgözött a hotelen belüli hangulat, amit az animátor show nyújtott a vendégeknek. Szállásunkat elfoglalva megismerkedtünk a többi kint dolgozó magyar diákkal is, szerintem mondanom sem kell, hogy az első pár hét az ismerkedős bulikkal telt el. De ezekről az élményekről majd később írok. Első nap korán volt találkozónk a hotel Managerével, akivel én első percben közöltem, hogy bárban szeretnék dolgozni vagy a’ la carte étteremben.
Első napunk a betanítással telt el, ekkor megismerkedtem a leendő munkatársaimmal. Én csak görögökkel dolgoztam, mert a többiek konyhán vagy az étteremben dolgoztak. A munkaidőm 10 órától délután 6 óráig tartott, mivel a beach bar ilyenkor volt nyitva. Ilias nevű fiatal srác volt a munkatársam, akivel nagyon jól kijöttem és az óta is tartjuk a kapcsolatot. Az egész hotel hangulata közvetlen volt, így a vendégek is barátként kezelték a dolgozókat, tudtuk kit hogy hívnak mi a kedvenc itala, melyik országból jött.
Ebben a nyárban azt szerettem, hogy közelebbről megismertem a görögök igazi napjait. Egyik szabadnapomon elmentem a munkatársam családjához, ahol beleláthattam a görögök tipikus vasárnapi időtöltésébe. Első perctől úgy kezeltek, mint egy családtagot hiába csak az anyuka tudott angolul.
A hotel dolgozói nagyon összetartottak így sokszor került megrendezésre az úgynevezett „staff party” a tengerparton vagy csak esténként a bár teraszán összeültünk és beszélgettünk. Ezekről a bulikról csak annyit mondanék, hogy másnap a hotel személyzet teljesen le volt amortizálva, de együtt nevettünk az előző napi eseményeken.
A főnökség is nagyon közvetlen volt, igazi fiatalos csapattal sikerült együtt dolgoznom. Sokszor előfordult, hogy a buli helyen találkoztunk össze a főnökséggel. Minden héten, szombaton az Old townba mentünk pár munkatársunkkal, ahol igazi bazi nagy görög bulik voltak. Hihetetlen, hogy nem is értettük a zenék szövegét, de énekeltük velük együtt, mintha a mi nyelvünkön szólna.
Dolgoztak a szigeten, más hotelekben ismerőseim, így én gyakran 6 óra után, mikor végeztem a munkával, bicajjal eltekertem hozzájuk. Felfedeztünk egy igazi görög kocsmát ahol házilag készített ételeket tudtunk kóstolni.
Mivel az előző nyaram alatt már megismertem a szigetet, így könnyű volt kiválasztani azokat a helyeket ahova megint vissza akarok menni. Utolsó napunkon két munkatársammal együtt béreltünk kocsit és bejártuk az egész szigetet. Fantasztikus élmény volt, mintha csak itthon kirándultunk volna.
Egész nyáron olyan érzésem volt, mintha ott laknék, nem mintha csak ott dolgoznék. A görög szokások megismerése mellett, a nyelvet is jobban elsajátítottam idén, így sok helyzetben ki tudtam fejezni magamat görögül.
Annyira a második otthonomnak érzem, hogy idén se képzelem másképpen a nyaramat, mint hogy Görögországban töltsem, egy gyrossal és frappéval a kezemben ülve a gyönyörű kék színű tengernél. :)
Vous voulez aussi une telle expérience?
- Voulez-vous travailler dans les hôtels, mais vous n’ avez pas eu d’occasion en raison du manque d'exercice?
- Vous parlez bien une ou plusieurs langues étrangères et vous souhaitez travailler à l'étranger?
- Vous planifiez seulement quelques mois de l'emploi en Grèce pendant la période de vacances d'été?
Le programme de Work Experience de Grèce est la solution idéale si vous voulez passer un été inoubliable dans l'île de Chypre!
Les hôtels vous garantissent un logement et pension gratuits, vous ne devez pas dépenser pendant la période de travail d'été. Pour y participer, ni le statut d'étudiant ni la langue grecque ne sont pas nécessaires, ni aucune expérience préalable dans l'industrie de l'hôtel.
Vous ne pouvez pas trouver un emploi parce que vous ne disposez pas de pratique ou de l'expérience? Voulez-vous renforcer votre connaissance des langues étrangères? Avez-vous toujours été attiré par une île lointaine? Vous voulez faire référence à un hôtel international aux étoiles de 4-5? Si vous répondez OUI à l'une de ces questions, alors ne manquez pas cette occasion!
- Capital de départ minimum: 500 EUR environ
- Frais du programme: 250 GBP
- Rémunération: 450 - 500 EUR
- Les positions disponibles: Femme de chambre,Serveu,r Réceptionniste, Barman, Aide de cuisine, Jardinier, Animateur / Animatrice
- L'accomodation: garantie
- La pension: garantie
- Exigences: autonome en anglais ou en allemand ou en russe
- Duré du contrat: 2.5 - 6 mois