Turizmus-vendéglátás szakos hallgató vagyok a Pannon Egyetemen, mivel kötelező 4 hónap szakmai gyakorlat van előírva én úgy gondoltam, hogy ezt külföldön szerzem meg. Így jött a keresgélés 2012 januárjában.

A Del REY létezéséről honnan értesültél?

Interneten találtam rá az oldalra, szakmai gyakorlatos helyeket kerestem magamnak illetve a barátnőmnek nyárra és akkor találtam meg a Del REY-t

Melyik országba kaptál szerződést és mennyi időre?

2012-ben 3.5 hónapos szerződést kaptam Spanyolországba Lanzarote szigetére Playa Blancára. 2013-ban szintén 3.5 hónapos szerződésem volt Spanyolországba Menorcára Cala’n Boschba. 2014 január közepén pedig indulok vissza Lanzarotéra a régi Hotelembe : D

Milyen volt az élet és a munka? Hol laktál?

Lanzarotén és Menorcán is az élet, hogy is mondjam könnyű volt, olyan értelemben, hogy persze dolgozni mentünk, de a munkán kívül nem sok mindennel kellett komolyabban foglalkozni itt értem a szállást illetve az étkezést. Mind a kettő biztosítva volt és nem az volt, hogy kimész, és akkor gondoskodjál magadnak szállásról, étkezésről. Munka után azt csináltál, amit akartál, barátok, part, pihi, kirándulás. Mind a 2 alkalommal külön személyzeti szálláson laktam, és mind a két alkalommal meg is voltam velük elégedve, úgy gondolom teljesen megfelelőek voltak.

Milyenek voltak a munkatársaid a hotelben?

Lanzarotén kicsit nehezebben indult a munka talán azért, mert ez volt az első külföldi munkám és talán azért mert a Hotelben nem sok helyi munkatársam beszélt angolul én meg sajnos semmit spanyolul, de ennek ellenére amiben tudtak segítettek, aztán egyre jobban ment minden. Őszintén egy rossz szavam se lehet a kollégáimra. Menorcán már könnyebb volt minden talán azért, mert már tapasztaltabb voltam, a kollégák fiatalabbak voltak, mint egy éve, és ami sokat segített, hogy tudtak angolul, itt sokkal szorosabb kapcsolatok alakultak ki a munkatársakkal. Talán 2014 nyarán visszamegyek :D

Milyenek voltak a gyakornokok?

Mind a két alkalommal szerencsém volt, egyik helyre sem egyedül mentem, barátnőmmel ketten vágtunk bele. De úgy gondolom, hogy ha egyedül megyünk, akkor is boldogultunk volna mind a 2 helyen. Az elsőn nagyon nagy szerencsénk volt egy nagyobb magyar csoport dolgozott a szállodának és pillanatok alatt baráti viszony alakult ki pedig előtte soha nem találkoztunk egymással és természetesen tartjuk a kapcsolatot a mai napig. A második helyen magyarok a Hotelbe csak ketten voltunk a barátnőmmel a többiek csehek, szlovákok, olaszok voltak, barátságok itt is kialakultak és természetesen a kapcsolatot tartjuk azóta is. :D

Amikor kimentél, volt már egy alap spanyol nyelvtudásod vagy kint sajátítottál el mindent?

Semmilyen spanyol ismeretem nem volt, soha nem is foglalkoztam a spanyol nyelvvel, de nem is féltem, gondoltam az angolom elég ahhoz, hogy ne legyen probléma. Az első helyen az angolom nem sokat ért és így is boldogultunk a munkahelyen. Második helyen már mindenki tudott nagyjából angolul, viszont ha kellett volna, megértetni már meg tudtuk volna magunkat spanyolul is.

Az indulásod előtt voltak benned félelmek, kételyek, hogy esetleg nem azt kapod, amire számítasz?

Persze, szerintem mindenkiben benne rejtőzik egy kicsit a félsz, de meg se fordult a fejemben, hogy ne csináljam meg. És a tájékoztatók alapján azért tudni lehetett, hogy mire kell számítani. Az ember dolgozni ment ki voltak nehéz idők, pillanatok, de hol nincsenek, és ezekért kárpótolt a környezet, és az új barátok

A kint léted alatt volt alkalmad hazalátogatni vagy megszakítás nélkül csináltad végig?

Mind a 2 alkalommal megszakítás nélkül csináltam végig, nem olyan hosszú idő a közel 4 hónap nagyon hamar elmegy, nem mondom, hogy néha nem akartam hazajönni, de semmi pénzért nem jöttem volna idő előtt haza.

Mesélnél egy kicsit bővebben is Lanzaroteról és Menorcaról, milyen szórakozási illetve kirándulási lehetőségek vannak ott és a környéken?

Lanzarote az örök meleg, néha szaharai hőség, többször látogat el a Kalima is. Az elején furcsa volt, hogy zöldet nem sokat lehet látni a szállodán kívül, de egy idő után megszokja az ember. Rengeteg kirándulási lehetőség van akár a szigeten akár komppal egy másik szigetre. Van itt nemzeti park, város, pláza, barlang, kaktusz, teve, szörf minden, amit el lehet képzelni Szórakozási lehetőség is van bőven Playa Blanca, Puerto del Carmen, saját Hotel  :D

Menorca egy teljesen más sziget sok a zöld a szín. Kirándulási lehetőségek itt is akadnak szép számmal, rengeteg part fedezhető fel egyénileg vagy akár egy olcsóbb hajóút keretein belül, kilátótorony, erődítmény, fiesta, városok, lovas kirándulás, vagy akinek van kedve és a szabadnapjait úgy tudja alakítani az még Mallorcára is átlátogathat. Szórakozási lehetőség is van sok helyen Ciutadellán, Cala’n Blanesban. Ciutadellán egymás mellett található meg a kisebbtől a nagyobbig minden, hol mai slágerek hol flamenco, hol spanyol zene pezsdíti fel a fiatalok hangulatát.

A helyi specialitásokat (ételek, italok) kipróbáltad?

Természetesen mind a 2 helyen kipróbáltuk a helyi ételeket, mind a Hotel által mind pedig különböző éttermek és bárok kipróbálásával. Tengeri herkentyűk, rengeteg mennyiségű hal, Paella, sör, sajt, pomada…

Összességében milyen élmény volt számodra?

Nagyon jó élmény volt mind a 2 alkalom. Természetesen nagyon örülök, hogy bele mertem vágni, ezzel rengeteg helyen járhattam, sok helyet fedezhettem fel, rengeteg barátot és ismerőst szereztem, kipróbálhattam és próbára tehettem magamat. Életre szóló élményeket szereztem, amit nem tehettem volna meg, ha itthon maradok.

Belevágnál újra?

Természetesen, már nem az első nyaramat töltöttem idén és nem is az utolsót :D

Vous voulez aussi une telle expérience?

Récit de Vincze Mónika

Animátornak jelentkeztem a Kanári szigetekre. Mindig is vágyam volna eljutni a szigetcsoportra, és a spanyolomon is szerettem volna fejleszteni. suivant…

Récit de Lantos Lili

Rengeteg új emberrel ismerkedtem meg és sokat tanultam még magamról is a kint töltött időszak alatt. Mikor kiutaztam csak 1-2 szót nyekeregtem spanyolul, de a szókincsem észrevétlenül is fejlődött. suivant…

Récit de Jarosi Nikolett

Egy referencia levéllel, rengeteg baráttal, sok tapasztalattal gazdagodtam, amiért egész életembe hálás leszek. suivant…

Récit de Juhos Attila

Aki szeret búvárkodni és úszni, annak az Atlanti Óceán maga a paradicsom, ahogy nekem is az volt. Felejthetetlen vizisportok és élmények várják az embereket. suivant…

Récit de Ledzényi Viktória

A kinti kalandom rendkívül nagy löketet adott, ahhoz, hogy menjek máshova is külföldön dolgozni. Nekem nagyon tetszett összességében az egész, így csak ajánlani tudom mindenkinek, aki gondolkozik rajta. suivant…

Récit de Reich Anikó

Nekem fontos volt, hogy gyakorolhassam, mind az angol, mind a spanyol nyelvtudásom és erre volt is lehetőségem minden nap, akár a munkahelyen, akár az autókölcsönzés alkalmával. suivant…

Récit de Belák Tamás

Ami a legnagyobb pozitívum volt a munkával kapcsolatban, hogy borzasztóan kedves és barátságos ‘főnökeim’ voltak, akik egyenlőként kezeltek, viccesek és türelmesek voltak. suivant…

Récit de Ancsák Daniella

Aki fél belevágni, annak azt tanácsolom, hogy olvasson el jó sok élménybeszámolót, és nem marad kérdése. Mi sem véletlenül vágunk bele, immár harmadjára :) suivant…

Récit de Bruckner Csaba

Spanyolország egy nagyon szép ország, ahol egy nagy múltú kultúra gondoskodik a turisták izgalmairól. A napfény, a gitár, és a tánc országa, ahol a mediterrán kisugárzás az emberi hozzáálláson is érződik. suivant…

Récit de Szirányi Dóra

Biztosan mondhatom, hogy Ő is örök élményekkel fog hazatérni, és könnyes szemekkel fog búcsút inteni a helynek és a többieknek, amikor eljön az ideje, hogy mennie kell. suivant…