Életem egyik legszebb nyarát töltöttem Rodoszon (2013 nyara). Ami ráadásként nagyon jó volt, hogy összeköthettem a kellemeset a hasznossal, mert szakmai gyakorlatként dolgoztam itt. Felszolgálóként dolgoztam egy 5 csillagos szállodában.

Amit a melóról tudni kell:

Igazából nem kell félni, hogy nem tudod, mit kell tenni, hiszen mindent elmondanak és elmagyaráznak. Szerencsémre a magyar csapat nagy része már ott volt, így a feladataim ellátásában nagy segítséget jelentettek, mert magyarul hallgathattam őket.

Én egy speciálisabb munkabeosztásban dolgoztam, mert az egyik bárban dolgoztam a tengerpart mellett, illetve az étteremben is tevékenykedtem. Esténként a bárban dolgoztam, ahol csodálatos naplementéknek lehettem szemtanúja. A bárban megtanultam a koktélok készítését. Ebben a bárban segítségemre volt a görög munkatársam is, aki mindig elmondta, hogy mikor mit és hogyan kell csinálnom. Itt egyedül voltam magyar, de az ebédnél és az étteremben együtt dolgozott a magyar csapat.

A csapat:

Ami megadta ennek a nyárnak a „zamatát”, hogy nagyon jó kis csapat állt össze a magyarokból. Együtt éltünk, dolgoztunk és buliztunk, sírtunk és nevettünk. Rengeteget ökörködtünk és szórakoztunk. Persze mindezt úgy kell véghezvinni, hogy ne lépjük át a határokat, hogy a munkát ne gátolja.

Nagyon szeretek táncolni, és mikor lehetőségem adódott rá, csatlakoztam az animátorokhoz, hogy én is részese legyek az esti show-nak. A szabadnapokon pedig az ember kedvére bejárhatja a szigetet.

Köszönöm a del REY-nek a lehetőséget, hiszen olyan élményeket, emlékeket szereztem, amiket később is szívesen mesélek el, nem is beszélve az emberekről, akiket itt ismertem meg.

 

 

 

Vous voulez aussi une telle expérience?

  •   Vous cherchez un endroit pour accomplir votre stage obligatoire ou simplement pour trouver un emploi d’été à l’étranger, dans un cadre organisé?
  •    Vous souhaitez de saisir des références des hôtes vraiment prestigieux ou bien approfondir votre connaissance langage? 
  •    Vous demanderiez la bourse ERASMUS?

    Si vous êtes à la recherche des stages liés à vos études, vous pouvez choisir parmi les offres d'un certain nombre de pays dans le cadre du programme de stages. Au cours de la période de formation, l'employeur doit fournir gratuitement l’accommodation et le soin, le salaire est 450-500 EUR net par mois.

    Ce montant peut encore accroître par la bourse Erasmus. Si vous voulez passer le stage au tour d’un bel endroit, alors ce programme était développé pour vous!

  •  Capital de départ minimum: 500 EUR environ
  •  Frais du programme: 250 GBP
  •  Rémunération:    450 - 500 EUR
  •  Les positions disponibles:  Femme de chambre, Serveu, Réceptionniste, Barman, Aide de cuisine, Jardinier, Animateur / animatrice 
  •  L'accomodation:   garantie gratuitement
  •  Le soin: garanti gratuitement
  •  Exigences: autonome en anglais ou en allemand ou en russe 
  •  Duré du contrat:   2.5 - 6 mois
suivant…

Récit de Berkes Hajnalka

Egy ötcsillagos hotelben kaptunk munkát felszolgálóként. Én a szálloda éttermében, pool barjában és különböző rendezvényeken dolgoztam. suivant…

Récit de Kozák Katalin

Én nem bántam meg, hogy feladtam a biztos munkahelyemet itthon és külföldön próbáltam szerencsét. Nagyon jól éreztem magam. suivant…

Récit de Szirányi Dóra

Biztosan mondhatom, hogy Ő is örök élményekkel fog hazatérni, és könnyes szemekkel fog búcsút inteni a helynek és a többieknek, amikor eljön az ideje, hogy mennie kell. suivant…

Récit de Márkus Gergő

Busszal mentünk el Aphrodité fürdőjéig, ahonnan gyalog folytattuk utunkat egy lélegzetelállító partszakaszon. Amikor kellőképp elfáradtunk, lemásztunk egy öbölbe és fürödtünk a kristálytiszta tenger vizében.. suivant…

Récit de Boronkay Bianka

A szállodában minden második kedden úgynevezett görög estet tartottak, így ilyenkor munka után a felszolgálók is lemehettek a bárba iszogatni egymással és a többi vendéggel. suivant…

Récit de Győriová Anita

Közeledett a nyár. A két évvel ezelőtti élmények után tavaly sem volt kérdéses számomra, hogy újra külföldön töltsek néhány hónapot. Elkezdtem az interneten keresgélni, és ismét a del Rey-re esett a választásom. Megérte! ;) suivant…

Récit de Gellén Jennifer

Választanom kellett: munka vagy utazás. De miért ne lehetne mindkettőt egyszerre? Ebben segített nekem a del REY International, amiről a nővéremtől hallottam. Gondoltam egye fene, egy próbát megér. :) suivant…

Récit de Kovács Ildikó

Még ma is emlékszem arra a februári hidegestére, amikor megláttam a Facebook-on a del Rey International legújabb spanyolországi pozícióit március 1-ei kezdéssel: és ekkor kezdődött el minden..:) suivant…

Récit de Bagi Renáta

Este érkeztünk meg a Peloponnészoszi-félszigete! Emlékszem, hogy mennyire lenyűgözött a kivilágított tengerpart látványa! Ekkor még mindig alig tudtam elhinni, hogy ott vagyok.... Varázslatos érzés volt.... suivant…

Récit de Rezes Máté

A szállásunk szomszédságábann volt egy hotel, aminek a medencéjét és éttermét bárki használhatta, ha fogyasztott valamit. Oda mentünk át fürödni és koktélt szürcsölgetni a többi munkatárssal karöltve. suivant…