2014 június elején vágtunk neki a „krétai kalandnak” egy barátommal, mivel idén ahol mi dolgoztunk, ott sajnos nem volt rajtunk kívül más magyar, így legalább megvoltunk egymásnak. Bár, hogy őszinte legyek, nem igazán kellett amiatt aggódnunk, hogy egyedül éreznénk magunkat, mivel mind a görögök, mind a más országból származó munkatársak (román, szerb, német stb.) nagyon barátságosak voltak.
Kissé olyan érzése volt az embernek, mintha hirtelen lenne legalább tíz új testvére, olyanok voltunk, mint egy kis család.
A meló szerencsére sosem volt kétszer ugyanolyan, felszolgálóként minden nap más és más emberekkel ismerkedhettünk, viccelődhettünk, s ezek mellett fejleszthettünk nyelvi tudásunkat is. Mivel büfés étkeztetés volt, nem kellett amiatt aggódnunk, hogy nincs nagy tapasztalatunk a szakmában, sokkal kisebb felelősség, ezáltal nyugisabb is volt a munka... na nem mintha nem lett volna olyan, hogy nem győzzük kapkodni a levegőt a nagy hajtás miatt, de mégis, valahol legbelül ezt is élveztük.
Na, de a legjobb része, ami miatt az emberek 99%-a belevág ebbe az életreszóló kalandba, az minden bizonnyal a tenger és az időjárás.
Nem is okozott csalódást egyik sem, Krétán rengeteg strand van, mindegyik más és más, de egyben mindegyik megegyezett, egytől-egyig gyönyörűek voltak, a víz kristály tiszta, homokos part, csodálatos kilátás. Személyes kedvencem, ahol felmászhattunk egy tizenkét méteres sziklafalra, majd onnan vethettük bele magunkat a tengerbe. Elsőre elég rémisztő volt, mondták, hogy ha felérünk ne nézzünk le... lenéztünk, ledermedtünk. Néhány percnyi hezitálás után ugrottunk, nem telt el két perc, ismét fent voltunk a sziklán, leírhatatlan élmény volt mindenki számára. Olyan volt, mintha legalább fél percig zuhannánk, az idő szinte megállt. Rutinos ugróként már mosolyogva néztük a tengerből, ahogy mások is ugyanazon a procedúrán mennek keresztül mint mi, volt akinek több, volt akinek kevesebb idő kellett.
Olyan is akadt, hogy fel kellett menni bátorítani másokat: „ha én ugrok, jössz te is? öö izé aha” Következő pillanatban már az egész családjával úsztak vissza, hogy együtt győzzék le a félelmüket.
Bulikból sem volt hiány, talán a legmaradandóbbak az ún. „Beach Party”-k, amiket a tengerparton szerveztek. Óriási tömeg, iszonyúan jó hangulat, zene, tánc... kell ennél több?! Voltak nyugisabb pillanatok is, mikor meló után éjfélfele indultunk el a tengerhez felfrissülni, beszélgetni, mivel az hőmérséklet éjjel sem csökkent le drasztikusan, gond nélkül megtehettük ezt akár napi szinten is. Aki pedig szeret barangolni, várost nézni, történelem után érdeklődik, azoknak sem okoz csalódást az élettel teli városok, kisebb óvárosok adta lehetőségek.
Életem egyik, (ha nem a legjobb) döntése volt, hogy belevágtam ebbe a kalandba. Életreszóló barátságok, felejthetetlen élmények mellett önállóságra, talpraesettségre is felkészít, ráadásul karrier szempontjából sem utolsó, mikor azzal dicsekedhetsz jövendőbeli főnökeidnek, hogy külföldön is megálltad a helyed.
Ui.: Hiába volt az utolsó napokban hatalmas honvágy, mikor már hazafelé tartottunk a reptérről autóval, megegyeztünk abban, hogy inkább forduljunk vissza ;-)